|
(Kiss, Erika)
2010. szeptember 9. 18:25
Jó munkához idő, alapos előkészítés, felderítés, adatgyűjtés kell. Ezt mondta Lajmer György rendőr alezredes, bűnügyi osztályvezető hétfőn délután tartott sajtótájékoztatóján, a Jászberényi Rendőrkapitányságon. Ez a kijelentés igaz a rendőrök munkájára, de azokéra a rablókéra is, akiket szeptember elsején fogtak el, éppen egy újabb rablás előkészítésekor.
Kiss, Erika
(Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség)
2010. szeptember 9. 8:43

Az államtitkár emlékeztetett: az Alkotmánybíróság (Ab) 2010. december 31-i határidővel tavaly év végén megsemmisítette a jogalkotásról szóló kétharmados törvényt, mert azt az Országgyűlés az elmúlt 20 évben nem igazította kellőképpen az 1989-90-ben kialakult alkotmányos berendezkedéshez.
Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
(Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség)
2010. szeptember 8. 6:59

Az oktatási államtitkár szerint kiforgatták a szavait, nem a pedagógusokról beszélt, amikor az ország jelenlegi nehéz helyzetére hivatkozva azt mondta, aki "ilyen költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc". Hoffmann Rózsa kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt is elmondta, még nincs kész az új oktatási törvényeknek az a változata, amely a későbbi vita tárgyát képezhetné.
Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
(Európa Hírmagazin, Szerkesztőség)
2010. szeptember 7. 10:24
Európai politikában való részvételre kínál lehetőséget és képzést bármely diplomával rendelkező szakembernek a Pécsi Jogtudományi Egyetem.Jogászok, bölcsészek, orvosok, mérnökök, tanárok fordíthatják figyelmüket egy új területre, a politika irányába.
Európa Hírmagazin, Szerkesztőség
(Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség)
2010. szeptember 7. 8:28

Bár az előző kormányfő az új kabinet kontójára ígérte meg az afganisztáni magyar békefenntartó misszió létszámának bővítését, Magyarország teljesíteni fogja a NATO-val szembeni vállalásait és kötelezettségeit - jelentette ki honvédelmi miniszter a Koszovóból hazaérkező katonák visszatérése alkalmából tartott ünnepségen Szolnokon. Hende Csaba a szolnoki helikopterbázison rendezett eseményen újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a Bajnai Gordon volt kormányfő ígéretében szereplő 200 újabb katona kiküldése mintegy 13 milliárd forintjába kerül Magyarországnak.
Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
|
 |
(Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség)
2010. szeptember 9. 8:49

Kövér László szerint az ország nehéz helyzetben van, de a megszorítások nem vezetnének sehová, nem szabad "eret vágni", amikor amúgy is sápadt és legyengült a beteg. Az Országgyűlés elnöke Celldömölkön, a Fidesz önkormányzati kampányrendezvényén közölte: nincs igazuk azoknak, akik megszorítások lehetőségével riogatnak, a jelenlegi kormányzat egészen más logikát követ, rövid távon az ország működőképességének megőrzése a célja, középtávon pedig a foglalkoztatás bővítésében, új munkahelyek teremtésében, az emberek "helyzetbe hozásában", az értékteremtő munkában látja a jövőt.
Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
(Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség)
2010. szeptember 8. 7:07

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a nemzetgazdaság talpra állítására irányuló ígéretes lépésnek tartja az Új Széchenyi Tervet, támogatja a benne megjelölt központi célt, a foglalkoztatás növelését, és elvárja a kormánytól a cél mielőbbi teljesítését – áll abban a közös állásfoglalásban, amelyet pénteken küldtek el Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szociális Kerekasztal augusztus végi tanácskozásán elhangzottak összesítése alapján.A társadalmi szervezetek, szakszervezetek, szakértők és politikai szervezetek alkotta civil mozgalom álláspontja szerint halaszthatatlanul hozzá kell fogni több százezer munkahely megteremtéséhez, hogy mielőbb érzékelhetően enyhülhessen három-három és fél millió ember mindennapos megélhetési gondja.
Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
(Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség)
2010. szeptember 8. 6:51

A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok. Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.
Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
(Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség)
2010. szeptember 7. 8:57

Európával összhangban zajlottak a fogyasztóvédelmi pályázatok tartalmi meghatározása az elmúlt 1-1,5 évben.Országbíró Zoltán közérdek politikus úgy véli a "Nemzetgazdaság egyik hajtómotorja és szabályzója a civil fogyasztóvédelem megújítása.
Kormányzati és Közéleti, Szemle Szerkesztőség
(Kormányzati és Közéleti Szemle Szerkesztőség)
2010. szeptember 6. 17:28

Orbán Viktor Kötcsén a polgári pikniken nem titkolta: "nagy csata, nagy harcok lesznek" a 2011 költségvetés körül, akár a Fidesz-frakción belül is, és lehetnek "dezertőrök", azaz kiszavazók - a Népszabadság szerint hallgatósága így interpretálta a miniszterelnök beszédét.
Kormányzati és Közéleti Szemle Szerkesztőség
|